Türürüpp-Kling.... A francba is az ébresztőórával. Egyszer kipróbáltam, hogy egy jó számot raktam be a telómon ébresztőnek, de az azt eredményezte, hogy lekéstem az első órát, mert visszaaludtam. Szóval fel kéne kelni. Ezzel az elhatározással feküdtem vissza egy 20 percre. De aztán rájöttem, hogy valami nem kóser. A nyugis utcánkban rendkívül nagy zaj van. Nagy nehezen felemeltem a hátsóm az ágyról és félkómás fejjel kinéztem az ablakomon. Mi az isten? Új szomszéd? Kizárt dolog. A mellettünk lévő ház már azóta üres mióta az eszemet tudom. És egy óriási valami menő kocsi állt ott. Innen messziről azt mondom, hogy egy Lamborghini, de nem értek én ezekhez, csak annyit amennyit a filmekben és a könyvekben mondanak róluk. Na mindegy, miután az első sokkon túl voltam, úgy döntöttem ránézek az órára, hogy mégis mennyi az idő. Mert arról, hogy Alexxel menjek, már szinte teljesen lemondtam. Mostanában olyan furcsa a srác. Egy csomó ideig tök jól megvoltunk, most meg felém sem néz és szinte minden idejét Dannel tölti. Okéság, az is igaz, hogy keményen 4 hónapja járunk, dehát akkor is. Már vagy egy hete nem találkoztam vele, és ez egy kicsit elszomorít. Na szóval 7:30 van és valami emberit magamra kéne venni. miután öt percig bámultam a szekrényembe, úgy döntöttem tökéletes lesz a szétnyűtt együtteses pulcsim, meg egy csőgatya. Na indulás feltúrni a konyhát egy kis gabonapehelyért. Megint egy csomó ideig ettem, és utána felkaptam a táskám és nyomás a suliba.
Úgy érzem mint ha figyelnének. Sőt mintha ketten figyelnének. Az a furcsa, hogy az egyik az tuti az új szomszéd, de a másiknak csak a jelenlétét érzem, de a gondolatait és az érzelmeit nem. Na mindegy nyolckor éppen beestem a suliba, és sajnos angollal kezdünk. Nos a tanárom nem rajong az extrém késési szokásaimért, és ezért ma is beírt nekem. Amúgy tök fasza dolog ez a gondolatolvasás. Ma harmadik órában matek van és dogát írunk. Nos nézzük a tanárok végiggondolják-e magukban a válaszokat. És ezaz, hibátlan doga lesz ez.
Végigültem még öt unalmas órát és elindultam hazafelé. Figyelnek. Tudom, hogy figyelnek, minden érzékszervem ki van élesedve. Gyorsan haza szaladtam a zongorakottáimért és elindultam zongoraórára. Most nem volt kedvem sokat gyakorolni, szóval Mr.Smith ( igen ilyen nagyon menő neve van a tanáromnak), nem biztos, hogy örülni fog nekem, de hát ez van ezt kell szeretni. Én a zongorát szeretem ami a zeneiskolában van. Egyszerűen gyönyörű és nagyon jó szól. Egy szóval imádom! Ahhoz képest, hogy kicsit izgultam, hogyan fognak menni a darabok ennyi gyakorlás, után, a tanárom még meg is dicsért. Kaptam egy teljesen új kottát, és tökre megörültem neki, mer könnyűzenei darabok vannak benne. És mivel kifejezett szép idő van kint ezért úgy döntöttem, hogy kiülök egy padra a közeli parkba. Gondoltam ráírok már erre a lökött pasimra, hogy most mi van vele. Nos asszem ez is életem legrosszabb döntéssorozatának az eleme volt. Pedig tegnap tök jól elbeszélgettünk. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem az egyik fapadon, már várt egy üzenet.
Alex: Hali Amy, meg kéne beszélnünk valamit.
Amy: Hali, mondjad!
( itt eltelt vagy tíz perc mire válaszolt)
Alex: Én Danbe Öhm meleg vagyok. Semmi.
Amy: Olyan nincs, hogy semmi. Már megint mit csináltál?
Alex: Ezt asszem személyesen kéne megbeszélnünk.
Amy: Mondjuk most?
Alex: Most nem jó Dannél vagyok.
Amy: Mikor nem? Néha már azt hiszem, hogy jobban szereted mint engem.
Alex: Ez a csaj nem is olyan hülye. Ha tudná mennyire igaza van. Most lépnem kell drágám, majd beszélünk holnap. Mindenképp találkozni fogunk. Ma Dannél alszom, mivel a szülei nem lesznek otthon. Szia, puszi <3
Amy: Szia.. ( Tudom, hogy titkolsz valamit ) Jó "alvást"! :DD
Ekkor már sejtettem valamit, de nem akartam olvasni a pasim gondolataiban, mert az milyen már. De akkor is a kíváncsiság furdalt. Kicsit elbambultam, de biztos vagyok benne, hogy körülnéztem mielőtt kiléptem az útra. Ez után minden lassított felvételben ment. Valaki a nevemet kiáltotta, és egyszer csak megállt az idő. Konkrétan megállt az idő. Én meg lesokkoltam. Egy kocsi állt kb 1mm-re tőlem. De nem egy kocsi, hanem a kocsi. Az új szomszéd Lamborghinije volt az. És nem ember őlt benne. Vagyis arra hasonlított a legkevésbé. Az agyam konkrétan sikítani akart, de ekkor valaki kizökkentett a sokkomból.
- Amy, a rohadt életbe, egy kicsit figyelj már! - szólt hozzám egy magas lány. Olyan 17-18 körülinek tippeltem.
- Te.. Te meg ki a fene vagy, és mit kerestél abban a bokorban?
- Már figyellek, úgy egy hónapja. Csodálom, hogy eddig nem tűnt fel. Így meg, hogy már a mutánsok is jöttek érted, ideje eldönteni melyik szülőd, a földönkívüli és aztán elzúzni innen a fenébe. Amúgy Stella vagyok.
- Nem tudom miről hadoválsz, mert addig okéság, hogy van valami a földönkívüliekkel meg Ausztráliával, de akkor is. Nekem két teljesen normális szülőm van.
- De anyukád sosem szoktam látni.
- Igen, Stellla, mivel mindig éjszaka jön haza.
- Nem lehetsz 13-as, az nem lehet.....
- Amúgy csak úgy szólok, hogy valaki megállította az időt....
- Ja az én voltam. Egy pillanat megölöm ezt a valamit. - azzal pillanatok alatt elővarázsolt a zsebéből egy dobókést. Én meg így mivan??? Mint, ha egy rossz rémálomba csöppentem volna. Próbáltam kifürkészni az érzelmeit, de úgy tűnik egymás képességeire immunisak vagyunk. Ő pedig szépen beleszúrta a kését, annak a valaminek a szívébe. Nagyon gusztustalan volt.
- Pfuj....- mondtam.
- Szokd meg, nem minden fenékig a tejfel. Amúgy pontosan mi is a képességed? - kérdezte, miközben csettintett egyet. A macska aki mellettünk állt a járdán elindult. Ebből sejtettem, hogy visszaállította az időt.
- Hát gondolatolvasó vagyok és az érzelmeket is érzékelem.
- Az elég menő csajszi. Na asszem ugorjunk be hozzátok és szedjük össze a cumódat, mert aztán el kell innen húznunk. Bocsesz, de a szörnyek már tuti itt vannak.
- Okéság, de kérlek mesélj el mindent. Illetve nem szívesen hagyom itt a szüleim meg a barátom. Nem lehetne hogy..?
- Arra a buzi srácra gondolsz akivel néha együtt vagy?
- Mi.. milyen buzi srác?
- Asszem valami A-betűs neve van. Ja igen, Alex.
- Te, te mi a francról beszélsz?
- Eleinte őt is követtem, mert veled lógott. De mindig csak a Dan nevű sráchoz ment. Nem lehet valami fejlett a képességed ha nem érezted, hogy színlel. Csak magát akarta meggyőzni, szerintem legalábbis. De te vagy a gondolatolvasó.
Nem bírtam ki. Belemásztam a fejébe. És amit láttam attól egyszerűen összerogytam az út szélén. Nem lehet, hogy meleg. Nem... Ez egyszerűen nem lehet. Elkezdtem sírni. Nem messze a házunktól az utca szélén.
- Ne, kérlek nem most kezdj neki sírni. Haladnunk kéne.- azzal kétszer gyengéden megütögette a hátam. Azt hiszem ez valami együttérzésfélét akart jelenteni. Remek itt vagyok egy mutánsgyilkoló, időmegállító, de totál érzelmi analfabéta csajjal a pasim pedig meleg. Magyarul ez egyenlő egy szakítással, De én nem így képzeltem el az első szakításom. Én nem... És bőgtem tovább.
- Figyelj komoly nem hagyhatlak itt ha már megtaláltalak, szóval legyél olyan szíves és keljél felfelé. Még az őrződet is meg kéne találni, ha él. Mesélek neked a génhibásokról, az olyanokról mint mi, ha velem jössz hozzátok. Na hajrá csajszi!- így hát nem volt mit tenni a kíváncsiság győzött, és felkeltem. Gondoltam későbbre halasztom a maratoni bőgést.
- Szerintem először menjünk el a házunkig, és ha már megvan a cuccom, akkor kezdj el mesélni.- ajánlottam fel. Nem akartam neki mondani, hogy igazából, még egyszer végig akarom hallgatni a város érzelmeit mielőtt elindulunk.2 perc múlva már a házunkban voltunk.
Elővettem egy utazóhátizsákot, és elraktam a laptopom, a töltőm, egy heti ruhát, párnát, egy kis hideg élelmet, innivalót, egy zsebkést, elsősegély dobozt és hasonló fontos dolgokat. Egy csomó kacatot beledobáltam, oda sem figyeltem de tele lett a zsákom. Egy fényképet is tettem bele. Gondolkoztam még rajta, hogy itthon maradhatnék, meg minden. De valahol éreztem, hogy ez nem a legjobb ötlet. A szüleimnek írtam egy üzenetet, hogy egy barátnőmnél alszom és ne keressenek. Mire rájönnek hogy eltűntem reményeim szerint már messze leszek innen. Alexnek pedig majd a kocsiból írok. Apropó Alex, megint a sírógörcs kerülget. Stella kint várt az előtérben és a cipőjét nézegette. Szerintem kicsit zavarban volt. Hát igen párszor elsírtam magamat. Aztán végérvényesen bezártam a házat a kulcsommal, majd hátat fordítottam neki.
- Szóval a génhibások?- kérdeztem tőle, megtörve a csendet.
- Igen minden úgy kezdődött, hogy....
Azonban nem tudta befejezni még az első mondatot sem, mert egy Jeep fordult be mellénk őrült sebességel...